Életem eddigi legmókásabb ám igen elmés aranyköpése az érettségi időszakában fogalmazódott meg bennem. Elmeséltem nagy somolyogva pár osztálytársamnak, ám mikor rájöttek, hogy ezt a csodát nem áll szándékomban megosztani a matekra okítani próbáló tanárnővel, addig-addig győzködtek, míg végül beadtam a derekam.
(: Most is látom még magam előtt Grószi arcát, mikor kifejtettem, hogy a tanultakkal ellentétben a szorzás tagjai bizony nem minden esetben felcserélhetők, hiszen belegondolni is rémes, mi történhete, ha a betegek a bogyóikból nem 1x3-as adagokat nyelnének szorgosan, hanem 3x1-eseket.
Grószi akkor azt mondta, ezt az össssszes osztályában el fogja mondani, ám ha tartja is magát az elgondolásához, abban azért biztos lehetek, hogy nem leszek olyan híres ezzel a kis bölcselkedéssel, mint pl. Descartes az övével. Na nem mintha az ő babérjaira törnék. ((:
...
Cogito, ergo sum. Nyilván mindenki hallotta már ezt a Descartes idézetet legalább 1x az élete során, és remélhetőleg legalább 1x annak is utánajárt mindenki, hogy mit jelent ez, ha esetleg nem tudta meg rögtön a következő percekben.
Én magam utoljára a gimiben hallottam, ám most hirtelen figyelmet követelt magának, kiintegetve a szürkeállományom egy mély barázdájából. (:
Az egész úgy kezdődött, hogy egy beszélgetésen gondolkodtam, amit egy a szívemnek nagyon kedves virtuálismerősöm blogján folytattunk az életről, a boldogságról, a célokról. A legtöbb esetben fantasztikusan gondolatébresztő dolgokat ír le, de számomra ez volt az első olyan posztja, amivel egy érzékenyebb, még kiforratlan részemre tapintott. Izgatottan vettem számba a föltoluló gondolataimat és érzéseimet, amelyeknek a mennyiségére az első kommentek is rátettek egy lapáttal, úgyhogy vadul rendszerezni kezdtem ezeket, hogy értelmes ember módjára képes legyek velük is közölni a mondanivalómat. (:
Korábban már több helyen is (itt is, a Felmondtam-ban) el-elpöttyintettem a véleményemet az említett témá(k)ról, ám ekkor szántam elég időt arra először, hogy végiggondoljak és pontosan megfogalmazzak mindent. Addig csak éreztem a szavakat, mostmár talán ki is tudnám mondani azokat szép kerek mondatokba rendezve, ha a szükség úgy hozná. (Kellene azért némi körítés, mint a "nehezebb" témákhoz általában. Csend, nyugalom, hangulatvilágítás, esetleg egy kis bor, ilyesmi. Néha még mindig nehezemre esik nem belepirulni, ha észreveszem, hogy valaki TÉNYLEG figyel rám és minden idegszálával rám koncentrál.)
Kikristályosodott gondolatok ide, gondosan megszerkesztett mondatok oda, lelki szemeim filmvásznán most úszott csak be a képbe a The End felirat. (:
Eszembe jutott Descartes, meg az ő gyakran emlegetett cogito ergo sumja, és mintha megvilágosodtam volna, úgy terült szét a tegnapi step aerobictól rózsás arcomon a vigyor.
Gondolkodom, tehát vagyok.
Jó, persze, Descartes barokkos elgondolásával össze sem hasonlítható az én értelmezésem, hiszen ő a lélek létezésének bizonyítékát kereste, a test és a szellem kapcsolatát forszírozta, de úgy vélem, valamelyest azért igazolja az általam is képviselt, 2008-as évjáratú elgondolás helyességét ez a tétel. (Hm?)
Apropo, ki látta már a Ghost in the shell c. japán rajzfilmet? Én azért kedvelem nagyon, mert azon túl, hogy az európai szemnek különleges látványt nyújt, túlmutat önmagán és töprengésre késztet.
A legutóbbi kommentek: