Húú, ez a falióra elképesztően jól néz ki :) Kellene egy ilyen az új lakásunk (3 hetes) falára, már ki is néztem, hova tenném :))

Nos, én egy hete mondtam fel a cégemnél, így ha másképp is, de igencsak számolom az órákat... :-) ... Ami megjegyzem (bár lehet én látom rosszul), bármennyire is szépek az általad postolt órák, funkcionálisan nézve nem biztos, hogy szerencsés, hogy a számlapon számok nincsenek... . Gondolj bele: Pontos időre kell menned, késésben vagy és gyorsan rápillantasz az órára... . Taku-bakuzd ki, h. hány óra van... :-) .

Balázs, én is épp az órák használhatóságával kapcsolatban felmerült kétségeimmel kezdtem a posztot. ((:

Én is vizualizáltam a helyzetet, ahogy a mindenkori indulás előtti szaladgálásban rápillantok pl. erre a pillangós csodára, és frászt kapok, mert meg kell állnom, hogy megsaccolhassam, a kismutató télleg a kettes felé kúszik-e, vagy elszámoltam magam egy órácskával. ((: (Mivel állandóan attól rettegek, hogy elkések, hajlamos vagyok néha túl korán elindulni.)

...Nade ezeket az órákat nem is azért alkották, hogy másodpercre pontosan láthassa a T. tulajdonos, mennyi az idő, nem? Engesztelésül a formával és az anyaggal gyönyörködtet a látvány. (:

Időmérésre úgyis ott van a mobiltelefon, a monitor jobb alsó sarka, meg a Nyugati-téri pörgő-forgó óra. :P


(Egyébként az én mostani faliórám csak naponta kétszer jár jól: este és délelőtt fél 11-kor. [: Viszont ezt már megszoktam, úgyhogy ha ébredés után felpillantok a falra, nem az jut eszembe heves szívkalapálások közepette, hogy elaludtam. (: Sőt, olyan régi már ez a "probléma", hogy nem is emlékszem, elromlott-e a szerkezet, vagy csak elemet kellene cserélni.:)

Osztán mér' mondtál fel a munkahelyeden?

Nem voltam elég pontos a munkavégzésben :-) .
Nem, sajnos a bérrel nem voltam megelégedve. Egy év elteltéve szerintem jogos (?) elvárás, hogy minimum az inflációnak megfelelő fízetésemelést kapjon az ember, főleg ha a pályakezdőként elég minimálisat kap... . Meg aztán pasi vagyok, és régimódi. Igencsak zavart h. kedvesem jobban kap :-) . Hisz nekem kell őt lenyűgözni, ajándékokkal elhalmozni v. nem? :-)

Szia!

Nagyon jó az óra, egy ilyet a falra én is kiakasztanék, no persze egy kicsit férfiasabb változatát.
Amúgy hosszú idők óta most tudom megnézni a blogodat. Mindjárt áramlástan előadás.
Szép napot!

Bé, hadd kérdezzem meg, vártál a fizuemelésre, ahogy arra a bizonyos sültgalambra szokás, vagy elmesélted a feljebbvalódnak az igényedet, de nemleges választ kaptál?

Na igen, nem kéne hagyni, hogy más nyűgözze le a kedvest. ((:
Jó, értem ám, mit akartál. Én kedvelem a kölcsönösséget is, de tényleg fenemód lehet örülni, ha a megfelelő férfi különösebb indok nélkül is hazaállít olykor egy-egy meglepivel. Már ha amúgy minden rendben van. Értsd: jóízű beszélgetéseket és együtt átélt élményeket semmilyen tárgyi ajándék sem pótol - nade ezzel biztosan nem mondok Neked újat.

December - év eleje környékén vártam az emelést, utána járt le az egy évem a cégnél, akkor is vártam, hátha... . Aztán szóvá is tettem, hogy kéne, de jöttek a kifogások, hogy miért nem.
De (akárcsak sokan mások) én nem a "de"-kből élek, a számlákat sem a "de"-kből fízetem. Így hosszabb mérlegelés után úgy dönöttem, hogy másfelé kacsintok. Legalábbis teszek egy próbát... .

A lenyűgözésben meg igazad van, hogy a tárgyak nem mindenek... . Például egy kézzel szedett mezei csokor sok esetben sokkal szebb, mint bármely bolti virág. Viszont itt is vannak határok és korlátok. Bár, lehet ezek az én belső (talán naív) elképzeléseim a jól működő párkapcsolat(ok)ról :-) . Vagy a szerelem van és bárki - bárkit szerethet alapon, te járnál valakivel, akinek kvázi te többet adsz (és ne csak ajándékokra gondolj, hanem pl. közös kajavásárlás).

Séta, beszélgetések, ölelések azok a romantikát adják. A sót az együttléthez. A szerelem maga az étel. Viszont kell olaj is... . Hogy ne legyen keserédes.

Kívánom, hogy pozitív mérleggel záruljon a próbálkozásod! (: Találtál már új helyet?


Sokan vagyunk sokfélék, nem igazán szeretek általánosítani. A pénz tényleg fontos kelléke az életnek, és sajnos nem is lehet csak úgy teremteni (legálisan), mint a Simsben egy egyszerű cheatkód beírásával. Jó, ha van, megkönnyíti az életet, de más-más embereknek más-más mértékben fontos, hogy mennyi van belőle, ill. az egész pénzhez való hozzáállás is merőben eltérő lehet akár egyetlen személy esetében is.

A szerelmet pl. én alapjáraton semmitől sem teszem függővé, de szerintem a kapcsolat életképessége sem pusztán a vagyoni helyzettől függ, hanem a két ember hozzáállásán, mentalitásán, személyiségén.

Nézzük akkor a közös kajavásárlást: az, aki többet keres, miért ne adhatna bele több zsét a vacsiba? (Még ha ez a valaki a nő is, adott esetben.) Ha a másik is ugyanolyan lelkiismeretességgel végzi a munkáját a mindannapok során, csak kevesebbet keres, vagy egyszerűen csak olyan élethelyzetben van, hogy össze kell húznia a nadrágszíjat, de azért törekszik a jobbra, nem hiszem, hogy bármelyik félnek is rosszul kéne éreznie magát.

Egyébként én egész mást vártam a 2. bekezdés utolsó mondatának befejezéseként. (: A kajavásárlás is éppolyan materiális dolog, mint egy ajándék. Az viszont egész más tészta, hogy emocionálisan nagyjából ugyanannyit képesek-e adni egymásnak a felek. Ez az igazán fontos, és ez az, ami az én véleményem szerint befolyásolhatja egy kapcsolat minőségét (és hosszát).
Kell az egyensúly, kell, hogy ne érezzem magamat kiéhezve egy beszélgetésre, egy együtt megtekintett színházi előadás nyújtotta élményre, egy romantikus estére, érintésekre, a másik figyelmére, érdeklődésére, empátiájára, toleranciájára,
a felém irányuló bizalmára, kettőnk kapcsolatának intimitására.

A párkapcsolat és a pénz viszonyát tekintve, azt hiszem, az a legfontosabb, a legkonstruktívabb, ha a két fél EGYÜTT, egymást segítve dolgozik mind a KÖZÖS, mind pedig az egyéni céljaik megvalósításáért. Az arány lehet egyenlő és akár ingadozó is egy bizonyos intervallumon belül - csak az a problémás, ha a mérleg két serpenyője hosszú távon is ugyanolyan aránytalanságot mutat, ha mindig csak az egyik oldal a könnyebb.

Az új hely még várat magára :-) . De bizakodok. Ha nem is találnék új helyet kilépés után azonnal, legalább tudok foglalkozni a lakásfelújítással és a bútorok kiválasztásával. (Titkon reménykedek is, hogy pont úgy jön ki a lépés, hogy 1-2 /nem több/ hetem lesz erre.)

A kaja és a párkapcsolatok kapcsán eszembe jutott a Lecsó c. film. Nem tudom láttad-e. Abban van, hogy Lecsó, a kicsi séf (aki akkor még nem is séf) a barátjának elmagyarázza az ízeket és az ízek harmóniáját. Rájuk kell találnunk, meg kell éreznünk és jól fogjuk érezni magunkat. Belakhatunk, akár még a hasunk is megfájdulhat tőle. És bevallom neked halkan: Bizony néha csípős is kell és borsos. Néha túlsózott, de néha lágy is. Ahogy épp a pocakunk kívánja. Legyen ez önzés, de szerintem nem igaz, hogy a szerelem két félen múlik. Szerintem egyen: Magunkon. Nekünk mi kell, mi mit akarok elfogadni és befogadni. NEKÜNK mitől fájdul meg a gyomrunk és mitől nem. És sokban függ mindez az élethelyzetektől. Ha egy kapcsolat nem működik azért mi vagyunk a felelősek. Ha igen, akkor azért is. Persze ehhez nagyban kell a másik fél is. Nem mindegy, hogy a kenyér finoman kemény és ropog, vagy kőkemény, netán penészes. És ekkor vagy eldobhatod és keresel egy olyat, ami az ínyedre való, vagy szeretetből(?), megszokásból(?) lekaparod a penészt és tejben felpuhítva próbálod megjavítani a rosszat.

hihi, nem is tudom kommenteljek-e a nagy levelezésetekbe! :) egy ideje olvasgatom a blogodat, jó látni, hogy magyarok között is vannak, akik ismernek és keresnek designtárgyakat, én nem vagyok teljesen "elvakult", de van rám némi befolyása az uramnak :)
na csak annyit akartam még, hogy az óra szíja szuper, a kijelző tényleg nehezen olvasható, de egy óra ékszer és a pontos időre ott a mobilod!! tapasztalat...

Hehe, Balázs, szerintem épp annyi esély van arra, hogy pont 1-2 hét után találd meg a megfelelő helyet magadnak, mint arra, hogy pont akkor sikerüljön teherbe esnie egy nőnek, amikor a legeslegjobb lenne. (: Nade bármi megtörpénhet, úgyhogy csak hajrá! ((:

Igen, láttam a Lecsót, és minden tekintetben naaaagyon tetszett. (:
Hátizé, hogyismondjam, szívesen egyetértenék most Veled, mert rém álmos vagyok már, de kénytelen vagyok rámutatni az ellentmondásra, amit felfedezni véltem a leírtakban. Először ugye azt taglalod, hogy mindenki a maga boldogságának vagy boldogtalanságának a kovácsa, és ha rossz a kapcsolat, azt is csak magának köszönheti, aztán viszont azt írod, kell mindenhez a másik fél asszisztálása is. (: Namostakkor he? ((: (Lehet, hogy félreértettem csak vmit?)

Azt olvastam nemrég egy könyvben, hogy egy kapcsolatban (bármifélében, de most kifejezetten a párkapcsolatokra értendő a dolog) az egyik fél valahogy mindig kicsit lekötelezettje a másiknak. Ha adsz egy meglepit, a másik is késztetést fog érezni, hogy kedveskedjen neked valamivel. Ha figyelsz a másikra, nemcsak élsz mellette, akkor a másik meg fogja hálálni ezt a figyelmet, s ő is figyeli majd minden rezdülésed. Ezeket a folyamatokat, amelyek a pozitív előjelű érzelmekből és gondolatokból táplálkoznak, nevezzük mondjuk a kapcsolatot építő folyamatoknak, amelyek egyre közelebb és közelebb hozzák a két felet egymáshoz.

Létezik azonban mindennek az ellentéte is. Ha az egyik fél vmivel megbántja a másikat, az kompenzálni szeretne, hogy az egyensúly továbbra is meglegyen, ezért hát ő is "elkövet" valamit. Ééééés itt jön be a képbe a szeretet (nem, nem a megszokás). Az, aki szeret, képes lehet inkább kevesebb, mint több rosszat "visszaadni", ezáltal a másik is összekapja magát, és végül ismét dúlhat a harmonikus láv, mert immár ismét a pozitív tartományban megy az adok-kapok.

Természetesen az egyes embereknél máshol van a tűréshatár, én sem tudnék akármit elfogadni és megemészteni, de alapjáraton nekem rendkívül szimpatikus ez a dolog. Igazából nincs is benne semmi meglepő, csak még sosem gondolkodtam el ezeken az adok-kapok folyamatokon, úgyhogy érdekes volt olvasni ezekről (is).

Hiábavalóság, akár be is kapcsolódhatsz a beszélgetésbe, ha úgy tartja kedved! ((:

Szabad megtudnom, hogy a zurad mivel foglalkozik? (Kapcsolódik a fanatizmusa a munkájához, vagy pusztán hobbiból szereti a szépet-jót-érdekeset-hasznosat?)

Najah, valamelyik kommentben már én is megvigasztaltam magam azzal, hogy pontos időmérésre nemcsak a karóra adhat lehetőséget... ((: Remek érv, hehe, de mostanság nem fogok külföldre menni.

hát az uram építész/belsőépítész és mivel az iparon végzett, hát találkozom úton-útfélen a megjegyzéseivel :) főleg, hogy én meg műszakis voltam, akik ugye köztudottan alulmúlják a naaagy iparosokat! :D de olyan jó, hogy "mindent" tud - mi hol van és ki tervezte, sokat alakult az ízlésem mióta ismerem.
te mit tanulsz? mert úgy vettem ki, hogy még jársz valahova?!

A másiknak történő adok (kapokról) jutott eszembe a templomi perselyezés. Bár általában pénzt dobnak be az emberek adományként, elsősorban gyerekeknél nem kevésszer előfordul, hogy cukorkát, csokoládét, nyalókát, játékot, stb. dobnak a perselybe. Adakoznak, adományt adnak. Lemondanak valamiről (ami számukra fontos), valaminek a javára, valamiért és ezzel fejezik ki a szeretetüket.
Ha tovább viszem a kérdést, akkor vajon egy hajléktalannak valaki szeretetből vagy szánalomból ad pénzt? És a szerelemben, barátságban, stb. miért adunk? Mert elvárunk valamit?
Az ajándékozásban gyakran az a legrosszabb, hogy néha (gyakran?) elváráson alapszik és lekötelezettséget tartalmaz.
Én adok neked egy szál virágot, meghívlak vacsorára. Cserébe szeress... . Ha nem, akkor meg "pedig még virágot is adtam, pedig még vacsorázni is elvittelek".
A szex vajon önmagunk átadása, vagy inkább a saját-másáltali kielégülés?
Tudod sokan azt mondják a szerelemet leginkább akkor érezzük, mikor plátói, mikor nincs ott a kedves, vagy mikor elment a másik. Akkor hasogatja a szívet és akkor döbbenünk rá, hogy igen, mi nagyon szerelmesek vagyunk :-) . De miért? Miért nem értékelik sokan a pillanatot? Azt ami éppen van, ami kézzelfogható? Ahogy az élet más, egyéb örömeit is.
Bevallom szeretek autót vezetni. Ha tehetem és alkalmam van rá "csak úgy", fogom magam, beülök és megyek mindenkitől távol élvezni a "vezetést". Tisztelem az autót, tisztelem a határait, igyekszem betartani a saját határaimat és a pillanatnak élek. Annak, hogy megadatik a lehetőség egy olyan dologra amit szeretek. Boldog vagyok. Ez is szerelem.
_
No, de még mielőtt nagyon átmennék egy nagyon filozófikus irányba, a Villeroy és Boch bejegyzésnél nekem is van egy kérdésem :-) .

HV, én most vagyok végzős lakberendezőtanonc. (: ...És előbb-utóbb én is az Iparon szeretném végezni. [:

Balázs, már elkezdtem fogalmazni a választ, de nyomtam egy nagy bekkszpészt. Kénytelen vagyok elhalasztani kicsit, mert most épp rendkívül zaklatott idegállapotban leledzem.

Sokszor elgondolkodom, hogy vajon mekkora fizetés fölött kezd el azon gondolkodni az ember, hogy az óra fontos, hogy márkás legyen, dizájnos és egyedi. :)

De aztán látok egy-egy ilyen szépséget, és ahh...

Én már akkor is effélék után csorgattam a nyálam (na jó, valójában ennél jóval nőiesebb formában ábrándoztam a kirakatokat vagy az internetet bámulva), amikor még semmi önálló keresetem sem volt. Foglamamsenincs, mitől függ, hogy az emberben milyen mértékű érdeklődés és/vagy szeretet alakul ki a dolgok dizájnja iránt. (:

Amióta dolgozom, természetesen a pénztárcám vastagsága szabja meg, hogy mire mennyit költök, de csak azért, hogy legyen, sosem veszek meg semmit, vagy másképp mondva sosem veszek meg akármit. Inkább spórolok kicsit, és/vagy keresgélek még.
Karórám sem volt sokáig. (:

Sims, cheatkód? Imádlak.

Órát meg nem hordok. De a pillangós tetszik.

És a szépség, design, az esztétika szeretete nem pénztől függ. Ha valaki annyira nagyon vágyik valamire, akkor összespórolja rá a pénzt, vagy kivágja magazinból és nézegeti.

((: Nyáron újra játszani fogok, ezt már 3 hete eldöntöttem.

...

Ühm, egyetértőleg - és nagyokat mosolyogva - bólintok (: