A vendégszeretet kifinomult művészete abból áll, hogy megpróbáljuk elérni, hogy a vendégeink otthon érezzék magukat - még akkor is, ha azt kívánjuk, bárcsak tényleg otthon lennének.

 ((: Nos, remélem-remélem-remélem, nem kell átélnem Szilveszterkor ezt az érzést. Hogy miért merül fel egyáltalán ennek a lehetősége? Azért, kérem szépen, mert történetesen lebetegedtem. Bizony. Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy éreztem a mellkasomban viháncoló bacikat, ígyhát a reggeli után szaladtam a szaunába a német ajkú, meztelen, löttyedt fütyis embertársaim közé, gondolván, hogy a gőz majd jóóóól beijeszt. Naiv voltam, ugyanis nem náthás lettem, hanem influenzás (ahogy előttem az öcsém és az anyukám is). Délutánra már 38,5 fok volt a testhőmérsékletem, estére már köhögtem is. (:
A megfékezhetetlen optimisták lelkesedésével láttam neki az öngyógyításnak: agykontrolloztam, echinacea cseppeket ittam hősiesen, C-vitaminnal tömtem magam pirula és gyümölcs formájában egyaránt, a mai hazaérkezés óta pedig bővítettem a fegyvertáramat a lándzsás útifű nyeldeklésével is. Az eredmény, ha fokozatosan is, de érezhető: már csak hőemelkedésem van. (Applause!) 

...

Abban bízva, hogy 31-ére már maximum csak kaffogni fogok egy picikét, be is jelentkeztem gyorsan a fodrásztündéremhez egy beszárításra. Ennek igen fontos picológiai háttere van: egyrészt utálok lemondani valamit, tehát mostmár tényleg muszáj lesz meggyógyulnom, másrészt pedig amióta fogszabályozóm van, fokozottan igyekszem szép lenni, ellensúlyozandó a vasfogam látványát, ill. feljavítandó a puszta léte miatt időszakosan megcsappant önbizalmamat. [: