Tegnap a nagyatádi (avagy a lokálpatrióták által használatos szleng szerint átóóódi) Tóparti Csárda nevű brend nyú étteremben volt szerencsém elkölteni az ebédemet. Maga az épület már kívülről is bizalomgerjesztő a maga faléces természetességével, hátterében egy halastó akkor épp esőtől pöttyözött látványával, de a szélfogón túljutva én bizony elaléltam. Gyönyörű kis terem fogadott három nagyobb és két kisebb asztallal, volt ott lélegzetelállító cserépkandalló, bojtsoros függöny, míves faragott-lakkozott kredenc, bronz-szerű pocakos növénykaspó, és egy pincér(? gyaníthatóan a büszke tulajdonos), aki készségesen sürgött-forgott körülöttünk, de csak amíg arra szükség volt. Mindez pedig valami mennyei harmóniában állt egymással, kellemes, otthonos, szépséges atmoszférát teremtve.   

Olyan halászlét ettem, amilyet még a nagypapám sem tudott mindig összehozni. Az ételhez "mellékelt" pirospaprika halom feltette az i-re a pontot, a szépség iránti igényem (és persze az összes ízlelőbimbóm is) abszolút kielégült. ((:
Próbáltam a megörökíteni a látványt, ami inkább kevéssé sikerült, mint többé, de a semminél azért valamivel ez is több, úgyhogy megmutatom.  

Az lehet a bibi, hogy 2D-ben nem lehet érezni az illatokat, éshát hiányzik a látószögből a környezet is.

...

A leves után én rögtön a desszerttel folytattam: a karamellizált gyümölcsök, a csokifagyi és a habtornyocskák sem okoztak csalódást. Édesapám desszert helyett inkább túróscsuszát rendelt - a hangokból ítélve ő is elégedett volt.

A végső örömködést az szolgáltatta, hogy potom 2500 forintból sikerült megebédelnünk. Egészen hihetetlen volt.....

______________________________________________________

A további információkat a helyről legjobb barátunk, Gógli szolgáltatja. (:Kétlem, hogy jutalékot kapnék a reklámért, úgyhogy a telefonszámot, a férőhelyek számát és a pontos címet nem vagyok hajlandó elárulni. Ennyi áradozás után elég lankasztó is lenne.)